1118 Budapest, Ménesi út 44.      
 

 

Hedera helix L.
'Gold heart'

 

Az MBT 2012. évi programja

Beköszöntő

 Tisztelettel köszöntöm honlapunk minden látogatóját.

 Társaságunk szerencsés, noha nem véletlen találkozások eredményeképpen 1995. február 10-én alakult. Megalakulásunkat tudományos titkárunk, egyben alelnökünk Bényeiné Dr. Himmer Márta sokéves, a borostyánokkal kapcsolatos tudományos munkája előzte meg.

 Bennünket a környezetünkben mindenütt (erdőkben, útszélen, falun, városban, lakótelepeken, házakban, folyosókon, szobákban, de parkokban, temetőkben is) jelen lévő növények, a borostyánok foglalkoztatnak. A borostyán tetszetős növényünk, nagyon sokrétűen felhasználható a kertben, parkokban és a virágkötészetben, valamint gyógynövényként (a jól ismert ginzeng rokona) is alkalmazható.

 Tagságunk soraiban szinte minden korosztály és a legkülönfélébb szakmák képviselői vannak jelen. A tagok sokszínű képzettségét, szakértelmét és érdeklődését tükrözi évi programunk. Nyári többnapos programjainkat az országhatáron belül ritkán látogatott tájakra szervezzük. Minden évben egy-egy napra átlépjük a határt is és ellátogatunk valamely szomszédos országba. Védett területeket, gyűjteményes kerteket, útba eső egyéb nevezetességeket, az ottani borostyánokat keressük fel (jártunk már a heidelbergi borostyángyűjteményben, a vroclávi és a prágai botanikuskertekben). Kapcsolatot tartunk több külföldi borostyán társasággal is. A borostyánfajtákon, változatokon túl tanulmányozzuk a borostyánok szerepét is az emberek környezetében.

 Van-e kedve és lakásában (erkélyén vagy kertjében) néhány tenyérnyi szabad helye a hálás, sokszínű borostyán tartására? Ha felkeltettük érdeklődését, szívesen látjuk körünkben. A társaság alapszabálya székhelyünkön megtekinthető.

Budapest, 2007. február 28.                                                   

Sára János elnök

 

 

A WEB oldalakkal kapcsolatos észrevételek webmaster@hunhedera.org címre küldhetők.
Köszönetnyilvánítás